Nyomtatás

Gyülekezetünkben több mint 40 éve minden februárban „Ifjúsági csendes nap”-ot tartunk a tizen- és huszonéves fiataloknak.


Ezekre az alkalmakra a ceglédi fiatalokon kívül 80-100 km-es körzetből érkeznek érdeklődő csoportok. Az igei és ének tanításokon kívül olyan, a fiatalok mindennapjait érintő témákban szervezünk előadásokat meghívott előadókkal, mint az iskolai konfliktusok megélése, szülőkkel rokonokkal való együttélés, fiatalok közösségeihez és baráti társaságokhoz való tartozás, párkapcsolatok, internet és mobiltelefon függőség, alkohol és drogfüggőség.
Az előadások keresztyén megoldásokat ajánlanak a mindennapi problémák megéléséhez.
A résztvevőket a lelki táplálék mellett finom ebéddel is vendégül látjuk.
Az előadások után a résztvevők kis csoportokban (8-10 fő) egy felnőtt vezetésével megbeszélik a hallottakat, elmondják gondolataikat, beszélnek arról, hogy saját életüknek melyik nehézségére találtak megoldást. Ha valamit nem értettek meg, a csoport vezetője és a csoport többi tagja segít megérteni. Így egymástól is tanulva fejlődhetnek, szerezhetnek tapasztalatokat.
A fiatalok más fiatalok bizonyságtételeit is meghallgathatják arról, hogy személyes életüket, jellemüket Isten igéjén keresztül hogyan formálta, alakította, hogyan fogadták be Jézus Krisztust életükbe megváltójukként.
Az alkalmakon új ismeretségek, barátságok születhetnek a különböző gyülekezetbe járó fiatalok között.
Szeretnénk ezt a népszerű alkalmat még hosszú évekig újra és újra megrendezni, hogy segítsük a fiatalokat a világ csábításai közötti eligazodásban.