"De eljő az óra és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyeneket keres az ő imádóiul." János 4:23.
"Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa." Máté 5:3.
Az 1930-as években került előtérbe az a gondolat, hogy az Újvárosban, ahol a lakosság túl-nyomó többsége, kb. 1500-2000 fő református volt, istentiszteleti helyet kell létesíteni. 1936 decemberében fordultak az újvárosi hívek a presbitériumhoz, hogy teljesítse kérésüket. Ennek gazdasági bizottsága elvileg támogatta őket, de mivel ebben az időben folyt a Nagy-templom leegétt kupolájának helyreállítása, egyenlőre nem tudtak a kéréssel foglalkozni. 1938-ban lett az újvárosi egyházrész lelkésze Bükki Zsigmond, aki a templomépítés ügyét nagy odaadással karolta fel. Özv. Nyíri Sándorné Kiszely Juliana két éve elhunyt férjének emlékére 10 ezer pengős alapítványt tett a templomra, azonban az egyház anyagi helyzete miatt azt az összeget ideiglenesen a Nagytemplom építésére használták fel. Hosszas fontolgatás és sikertelen tervezgetés után az 1939. szeptember 15-én megtartott déliegyházrész alakuló közgyűlésén nagyobb lendületet kapott az építés, mely 1940. szeptember 29-re fejeződött be és felszentelése október 6-án történt meg Igaz, hogy nem a templom épült meg, hanem egy ideiglenesen istentiszteleti célra szolgáló helyiség, de már ez is nagy örömet jelentett az itt élő híveknek. Sőt Kádas Mihály és felesége Vermes Eszter nagy adományt tett az építendő templomra, végrendeletük szövegét, ha a hely engedi, közöljük. De a II. világháború miatt a már elkészült tervek ellenére sem épült meg a templom. A Cegléd-Újvárosi egyházközség 1949-ben nyerte el önállóságát.
A kicsiny, henger alakú torony 1943-ban épült a főbejárat fölé. Az egykor gyülekezeti háznak szánt épületet ma már templomnak mondjuk és a Nagykőrösi út jobb oldalán áll észak-déli tengelyben. Bejárata a keleti oldalon a főútról nyílik. A szószéket 1965-ben Bujdosó Mihály helybeli asztalosmester készítette. Az épületet kívül-belül 1968-69-ben újították fel.
1981-ben Balogh István idevaló, de pesti építész félmillió Ft-ot hagyományozott az egy-házközségre e templom fejlesztése végett E pénzből történt a renoválás, melyért 1983 szeptemberében dr. Tóth Károly püspök szolgálatával adtak hálát. A 7x18 méteres belsőben vakolt mennyezet és 200 ülőhely van.
A 100 kg-os harangot Szlezák László öntötte 1939-ben Budapesten.
Lelkészei: Balogh György 1949-1964. Szabó László 1964-1990. Szegedi Gyula 1990-től, aki e történethez segédanyagot és képeket küldött. (A ceglédi templomok történetéről dr. Szomorú István írt egy 210 gépelt oldalas munkát, itt is azt használtam, szerző.)
Jézus pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ti, akik követettek engem, az újjászületéskor, amikor az embernek Fia beül az ő dicsőségének királyi székébe, ti is beültök majd tizenkét királyi székbe, és ítélitek az Izráel tizenkét nemzetségét. És aki elhagyta házait, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit az én nevemért, mindaz száz annyit vészen, és örökség szerint nyer örök életet. Sok elsők pedig lesznek utolsók, és sok utolsók elsők.Máté 19:28-30.
Ti pedig kinek mondotok engem? Simon Péter pedig felelvén monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia. Máté 16:15-16.
Messze van az Úr az istentelenektől; az igazaknak pedig könyörgését meghallgatja. Péld. 15:29.
Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert a ki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte.(Róm13:8)
"Boldogok a tiszta szivűek, mert ők meglátják az Istent." Máté 5, 8
www.ref-cegledujvaros.hu | Készítette: Az Internet munkacsoport